2012. december 4., kedd

A SZÉKY CSALÁD SÍRJA TISZAIGAR ÚJ TEMETŐJÉBEN

Felbecsülhetetlen: fent Széky Péter (+1903), alul fia Széky István neve olvasható.
A temető bejáratánál pedig még akác is található...

Kicsit jobb szögből a közös sír. 

2012. november 17., szombat

Elhunyt Szinte Gábor festőművész


Elhunyt Szinte Gábor festőművész

November 8-án búcsúztak Szinte Gábor festőművésztől, díszlettervezőtől barátai és tisztelői Budapesten. Szinte Gábor festőművészt, díszlettervezőt, egyetemi professzort, a kortárs festészet kiemelkedő személyiségét, a hazai díszlet- és jelmeztervező képzés újjászervezőjét szeptember 30-án váratlanul érte a halál.
Szinte Gábor
1928-ban született székely szülők gyermekeként Budapesten. 1951-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, ahol Bernáth Aurél, Berény Róbert és Szőnyi István tanítványa volt. Témaválasztását a festészetben az erdélyiség és az olasz kultúra iránti kettős kötődés jelentősen meghatározta. Az elbeszélő, figurális festészet kiváló képviselője volt. 1956-ban "önkényesen" Olaszországba távozott és két év múlva a firenzei Accademia delle Belle Arti-n kapott diplomát. Első önálló kiállítását maga az olasz köztársasági elnök, Gronchi nyitotta meg. Szinte Gábor a nemzetközi karrier helyett Magyarországot választotta, ahol visszatérése után azonnal kizárták a Képzőművészeti Alapból ezért díszlettervezőként helyezkedett el. Ádám Ottóval, Várkonyi Zoltánnal és más rendezőkkel együtt dolgozva több, mint 100 előadás díszleteit készítette el.

Hetvennél több egyéni kiállítást rendezett itthon és külföldön, Olaszországban, Németországban, Csehszlovákiában. Művei a Magyar Nemzeti Galériában és más múzeumokban, magángyűjteményekben találhatók.

Számos középületet díszített faintarziákkal, például a korábbi Nemzeti Színházat. Portréfestőként a magyar kultúrtörténet jeles személyiségeit, többek között Bolyai Jánost, Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Márton Áront, Mándy Ivánt örökítette meg. Kiemelkedő munkája a salgótarjáni Karancs Szállóban és a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban látható ötven négyzetméteres színes ólomüvegfal.

A gyöngyösi színes üvegfestmény két részre, alsó, és felső részre tagolódik. Az alsó rész bal oldalán Károly Róbert király áll, kezében Gyöngyös városi kiváltságlevelével (1334). Mellette a szőlőművelő gyöngyösi kapás alakja látható. A dolgozó szőlőművelő párja a másik oldalon a palóc népviseleti ruhás asszony. A két alak között a középkori, céhes ipart tárgyak jelképezik. Az üvegfestmény felső részén a város XVI. századból származó címere: a Napkorong (később csillag) a mosolygó Holddal, alatta futó farkas. Középen a hideg és meleg színekben pompázó Főnixmadár, mely a halhatatlanságot szimbolizálja.

A gyöngyösi üvegfestmény egyik talán szabadkőműves szemszögből is érdekes részlete a mű alsó traktusában középtájon helyezkedik el. 
Testvér vagy nem?
A mesterjel, vagyis a derékszögű vonalzó és a körző fölé kőműves kalapácsok kerültek, így a hivatalos magyarázat szerint a kőműves céh, a szakma szimbólumaként kerültek a műre. Egy másik vélekedés szerint azonban köthető a szabadkőművességhez, ugyanis olasz és francia tartózkodása idején Szinte Gábor kapcsolatba került az ottani maszonériával. Ezt az információt jelen bejegyzés szerzőjének még életében Szinte Gábor nem erősítette meg, ugyanakkor egy, a művésszel szorosabb ismeretséget ápoló és a hazai szabadkőművességet belülről alaposabban ismerő személy ennek épp az ellenkezőjét állítja, Szinte válaszát inkább a személyes ismeretség hiányából fakadó bizalmatlanság számlájára írta.

2005 nyarán szentelték fel a művész által készített, a franciaországi Saint Simon templomában található, II. Szilveszter pápa életéről és Szent István király megkoronázásáról szóló, tizenhárom részes, 110 négyzetméternyi freskósorozatát. Szinte Gábor haláláig a pusztaszabolcsi katolikus templom üvegablakain dolgozott.

Díszlettervezőként is jelentőset alkotott: Ádám Ottó, Várkonyi Zoltán és Kazimir Károly rendezésében 115 színházi előadáshoz tervezett díszletet a Madách Színházban és a Vígszínházban. Egyetemi tanár volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, tizenhárom évig vezette a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervező tanszékét, amelyet ő szervezett újjá 1978-ban.

Művészettörténeti és történelmi tárgyú tanulmányokat írt, két Olaszországgal foglalkozó művészettörténeti útikönyve jelent meg.

2011. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a magyar és a keresztény festészeti hagyomány ápolásáért, karakteres megújításáért; több évtizedes kiemelkedő, a nehéz időkben is elkötelezett színházi, művészetpedagógiai és írói munkásságáért, valamint hazánk európai hírnevének áldozatos öregbítéséért.