2008. október 31., péntek

puky árpád

Ősbemutatón Az újjászületett város

Faragó Zoltán 2008. szeptember. 22., 16:11
Gyöngyös

A Kultúrházak Éjjel-Nappal programsorozat keretein belül vetítették le először Gyöngyösön a város legendás polgármesteréről, dr. Puky Árpádról szóló 55 perces dokumentumfilmet.
- A film először foglalja egybe mindazokat a mozgóképes vagy fotóemlékeket, amelyek ugyan évtizedek óta megtalálhatóak voltak a városi könyvtár helytörténeti gyűjteményében, vagy a Mátra Múzeum berkein belül, ám eddig nem voltak - példának okáért egy szakkönyv tömörségéhez képest - ennyire könnyen emészthető formában összegyűjtve. A film először tesz kísérletet dr. Puky Árpád életművének, és a város életében a XX. század első felében játszott kulcsszerepének bemutatására. Az 1917-es tűzvész utáni helyreállítás, a mátrai turizmus és idegenforgalom beindulása, a 20-as, 30-as évek gazdasági fellendülése mind-mind megörökítésre került a korabeli filmkockákon, már csak kuriózumként, korrajzként is érdemes megtekinteni a filmet - mondta el a film rendezője, Kiss Balázs.
A két év alatt leforgatott produkció szakmai-történészi munkája dr. Horváth László és Báryné dr. Gál Edit érdeme. Az alkotás a Gyöngyösi Városi Televízió munkatársainak közreműködésében, a városi önkormányzat támogatásával készült el, s a televízió is hamarosan műsorára tűzi.

március

http://www.heol.hu/index.php?apps=cikk&cikk=129058
Szép tavasz volt -

dokumentumfilm a szabadságharcról

J. M. 2008. március. 15., 07:46

Március 15-én este fél nyolckor mutatja be a Gyöngyösi Városi Televízió (GYTV) azt a saját
gyártású dokumentumfilmjét, ami az 1848-49-es forradalom és szabadságharc helyi eseményeit mutatja be.
Korhű kosztümökben, eredeti helyszíneken forgatta a GYTV stábja "Szép tavasz volt" című filmet, ami elsősorban a tavaszi hadjáratot mutatja be, hiszen a szabadságharcban ekkor kapott fontos szerepet Gyöngyös, mert az ellentámadási sorozat a városból indult.




A gép forog. Az aradi emlékműnél Kiss Balázs rendező és Kerek Zsolt operatőr


– Ennek apropóján egy teljes jelenetet szántunk az 1849. április 1-jei haditanácsnak, melynek során a gyöngyösi Orczy-kastélyban módosították a tavaszi hadjárat tervét. Ekkor a város vendége volt a magyar vezérkar több tagja, köztük Kossuth Lajos is. A jelenet érdekessége, hogy korhű kosztümökben játszanak a színészek – mondta Kiss Balázs, a dokumentumfilm rendezője. Hozzátette: a forradalom és szabadságharc 160. évfordulójáról mindenképpen méltón szerették volna megemlékezni, ezért döntöttek úgy, hogy a korábbi évek tanulmányaiban leírtakat, a kutatási eredményeket egy csokorba szedve filmre viszik.
Az alkotás a forradalom és szabadságharc helyi eseményei mellett arra is rámutat, hogy már a reformkortól, vagyis az 1820-as 1830-as évektől milyen szerep jutott azoknak a helybélieknek, akik nemcsak a megyei, hanem az országos politikát is meghatározták. Ilyen például Török Ignác vértanú és Almásy Pál, aki az országgyűlés elnöke volt a függetlenségi nyilatkozat születésekor.
A rendezőtől megtudtuk: az 1849-es eseményekről kevés archív felvétel állt a rendelkezésükre, hiszen ebben az időben még a fényképezés gyerekcipőben járt, ezért a legtöbb hadi jelenetet eredeti helyszíneken rekonstruálták. A forgatócsoport járt többek között Debrecenben, Komáromban, a Szlovákiában található Ókomáromban, valamint Aradon. A filmre vitt történet hiteles bemutatását szakértők, Hajagos József történész és dr. Kedves Gyula, a Hadtörténeti Múzeum igazgatóhelyettese is segítette. A dokumentumfilmben a gyöngyösi Stúdió, vagy amit akartok színtársulat és a Mozaik színkör tagjai játsszák a főbb szerepeket, a narrátor pedig Kautzky Armand.
A filmhez 5 millió forintot nyert a GYTV az ORTT pályázatán.