Türr István (Baja, 1825. augusztus 11. – Budapest, 1908. május 3.) szabadságharcos, olasz királyi altábornagy. Az olasz '48-as egységesítési harcok részese. A Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezője.
1825. augusztus 11-én született Baján Thier Jakab vaskereskedő és Udvary Terézia ötödik gyermekeként Thier István néven. Az iskolapadot nem sok ideig koptatta, mert tanulni nem szeretett. Először lakatosinasnak állt, majd volt molnárinas és a kőműves segéd is egy darabig, de egyik szakma se nőtt a szívéhez. Önként jelentkezett katonának, amit csak második kérésére 1842-ben fogadtak el, a császári-királyi hadsereg pécsi Ferenc Károly főherceg nevét viselő gyalogezredbe. Ekkor még mindössze 17 éves volt. Az osztagát Radetzky ezredes vezette és főleg Lombardiában állomásozott az 1848-as forradalmak kitöréséig.
Az ekkor már a Türr nevet használó katonát hadnagyi rangba emelték és Olaszországba helyezték. Itt részt vett a Piemont elleni harcokban és a kegyetlen milánói megtorlásban. Ennek hatására 1849. január 19-én megszökött a császári seregből, és a piemontiakhoz állt át. Itt tettét rögtön századosi ranggal jutalmazták és egy alakuló magyar légió megszervezésével és vezetésével bízták meg. Így részt vett az 1848-49-as olasz függetlenségi mozgalomban és támogatta Károly Albert szárd–piemonti király olasz egyesítési törekvéseit. Azonban a novarai vereség után minden remény szertefoszlatott. Csapata a vereség hírére részben feloszlatta önmagát, de akik kitartottak a forradalom eszméi mellett Badenbe mentek és csatlakoztak a helyi forradalmi mozgalomhoz. Itt Türr érkezésekor rögtön ezredesi rangot kapott, viszont ezt sokáig nem élvezhette, mivel a forradalmat itt is leverték. Türr menekülni kényszerült a Monarchia megtorlása elől.
A világosi fegyverletételről Svájcban értesült, azonban 1850 és 1853 között sok helyen megfordult, többek közt Franciaország, Anglia és Piemont nyújtott neki tartózkodási helyet. Itt Winkler Lajossal, az 1849-ben Velencében szervezett magyar légió vezetőjével mazzinista konspirációk, az 1853. február 6-án kitört sikertelen milánói felkelésnek is részesei voltak. Winklerrel együtt elfogták és Tuniszba száműzték őket.
A krími háború kitörésekor először a török oldalon tárgyalt Klapka György mellett és a magyar emigrációban való részvételét ígérte. Ez végül nem történt meg, mivel nem szerette volna az iszlám hitet felvenni, így a szövetségesek másik hadseregébe, a brit seregbe állt be. Itt újból magas rendfokozatot kapott. 1855 végén az angol kormány megbízásából a dunai tartományokba utazott, hogy hadianyag-beszállítási kötelezettségeinek eleget tegyen, azonban egy volt tiszttársa feljelentése nyomán elfogták és Bécsbe vitték, ahol a hadbíróság halálra ítélte. Ezt Viktória brit királynő közbenjárásának köszönhetően nem hajtották végre és szabadon bocsátották. 1856-ban az Oszmán Birodalomban részt vett a cserkesz háborúban az oroszok ellen, de 1859-ben újra olasz földre ment.
1859-ben, amikor kitört az olasz függetlenségi harc, több honfitársával együtt Türr is odasietett, hogy az Ausztria elleni háborúban részt vegyen. Itt Giuseppe Garibaldi mellett szolgált. A villafrancai béke után ismét Garibaldi mellé állt, mint annak hadsegéde, s egyike volt a „halhatatlan ezrednek”, amely végül bevette Palermót. Palermo bevétele leginkább Türr tanácsai miatt sikerült, ezért Garibaldi a nemzetőrség főfelügyelőjévé és tábornokká nevezte ki, itt kapta meg társaitól kitartásáért a „rettenthetetlen magyar” címét. Harcban szerzett súlyos karsérülése nyomán egy ideig a hadsereg további szervezésén fáradozott, majd döntő szerepe volt a messinai ütközetben aratott győzelemben is. Nápoly bevétele után Garibaldi a város polgári és katonai kormányzójává nevezte ki. A hadjárat után az olasz kormány megerősítette altábornagyi rangját, és kinevezte őt Viktor Emánuel szárnysegédjévé, ezáltal sok kényes diplomáciai ügy elintézését bízták rá.
1861. szeptember 10-én Mantovában feleségül vette III. Napóleon császár unokahúgát, Wyse-Bonaparte Adélt (meghalt 1899. július 8.).1860. október 1. és 2. között zajló volturnói csatában a tartalék haderőt irányította és nagy szerepe volt a küzdelem megnyerésében. Ugyanebben az évben Klapka Györgyhöz intézett levelet, amelyben óva intette honfitársait, hogy részt vegyenek egy elhamarkodott mozgalomban, értve ezalatt az akkori emigráció Ausztria elleni újabb fegyveres felkelésre vonatkozó terveit. 1866-ban, a königgrätzi csata után Klapka északon, ő délen szándékozott az országba törni, a tervekből azonban semmi sem valósult meg.
A porosz–osztrák háború befejezése után ismét Olaszországban élt. Az általános amnesztia után visszatért Magyarországra, és itt a közügyekben élénken részt vett. Ekkor alapította meg a központi népnevelési kört, amely azonban fiókjaival együtt megszűnt az 1870-es évek elején.
1869-ben Türr, társaival létrehozza Pesten a Corvin Mátyás szabadkőműves páholyt majd 1871-ben Klapka György és Andrássy Gyula társaságában a magyarországi Nagy Oriens szabadkőműves nagypáholy alapítótagjai között van.
A Ferenc-csatornát az 1870. XXXIV. törvénycikk által becikkelyezett engedély alapján ő vette át üzlet, illetve használat végett. Ennek során került kapcsolatba a Ferenc-csatorna építésének főmérnökével, s egyben honfitársával, Gerster Bélával. 1876-ban Gerster Béla és Ferdinand de Lesseps társaságában részt vett a Panama-csatorna legjobb átvágási nyomvonalát kijelölő expedíció munkájában. 1881. május 18-án a görög kormánytól 99 évre engedélyt nyert a korinthoszi földszoroson keresztül ásandó csatorna létesítésére és üzemben tartására. A tervek elkészítésével Gerstert bízta meg, aki a csatornaépítő vállalat főmérnökeként vezette a munkálatokat. Ennek építésében még négy magyar mérnök – Kauser István, Nyári László, Pulszky Garibaldi és Stéghmüller István – vett részt.
1888-ban a vállalatot vezető társaság megbukott. Türr ezután sikeres tevékenységet fejtett ki aziránt, hogy a kormányokat és a magánszemélyeket újabb összegek befektetésére bírja a Korinthoszi-csatorna építésének befejezéséhez. Az így végre elkészült művet 1893. augusztus 6-án I. György görög király és felesége, Olga királyné ünnepélyesen felavatta, majd a mesterséges vízi utat 1893. október 28-án forgalomba helyezték.
Mindezen tevékenységei közben politikai missziókat is teljesített: 1870-ben - igaz: nem hivatalosan - sokat fáradozott a francia, olasz és osztrák–magyar szövetség létrehozásán. A VII. nemzetközi békekongresszuson 1899. szeptember 17. – szeptember 22.) ő elnökölt. Élére állt a magyar kulturális és gazdasági mozgalmaknak, tervezgetett, számolt, beszélt és alkotott a magyar eszme, a magyar közgazdaság fejlődése és jövője érdekében.
Élete alkonyán viszont már a legtöbb idejét Párizsban töltötte. Több olasz királyi rend nagykeresztes vitéze volt. A halál 1908.május 3-án érte Budapesten. A mai Kerepesi-temetőben helyezték örök nyugalomra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése